Nyomtatás

Körzeti megbízotti irodát avattak Sopronkövesden

A sopronkövesdi  rendőrőrs létrejötte összefügg a folyamatosan épülő, bővülő településsel, azzal hogy a térségi katasztrófavédelmi központ is itt talált helyet, és azzal, hogy létszámban is gyarapodik a település, az emberek akarnak itt élni - fogalmazott Firtl Mátyás, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságánal alelnöke az avatóünnepségen.

Új rendőrségi megbízotti irodát avattak ma Sopronkövesden. A teljesen új létesítményt Sopronkövesd önkormányzata építette és adta át használatra a rendőrségnek.

 

IMG_8093cccc.jpg

 

Fülöp Zoltán polgármester a mai avató ünnepségen kiemelte, hogy a rendőrőrs kialakításának szükségességét a település lakóinak folyamatosan növekedő száma alapozta meg.

 

 

 

IMG_8107cccc.jpg

Szabó Jenő, rendőrkapitány a lakosság biztonságérzete fontosságát hangsúlyozta beszédében, egyben megköszönte mindazok támogatását, akiknek köszönhetően megvalósulhat az új létesítmény, amely a legkorszerűbb feltételeket biztosítja az ott dolgozóknak.

Avatóbeszédet Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, az országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke mondott.

- A mai ünnepséget két olyan fogalommal szeretném fémjelezni, amelyek minden közösség életében meghatározóak. Az egyik: a fejlődés - kezdte beszédét Firtl Mátyás.

- Bizonyos értelmezés szerint a fejlődés az ember boldog és értelmes életvitelének előmozdítását és a közjó kiteljesítését megcélzó tevékenység.  S hogy egy rendőrőrs-avatóra miért is illik mindez? Azért, mert ennek az új létesítménynek minden alkotóeleme annak a fejlődésnek a hozadéka, amelyet Sopronkövesd megél.  Mert, amint azt a település polgármestere nem kevés büszkeséggel elmondta: a rendőrőrs létrejötte összefügg a folyamatosan épülő, bővülő településsel, azzal hogy a térségi katasztrófavédelmi központ is itt talált helyet, azzal, hogy létszámban is gyarapodik a település, az emberek akarnak itt élni - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

 

IMG_8131cccc.jpg

 A rendőrőrs megnyitása összefügg azzal, hogy képes a település anyagi forrásokat szánni az építkezésre, de a közbiztonságra is, hogy látja értelmét annak, hogy lakópark épüljön, hogy szépüljön a környezet.  Igen: a fejlődés annak a szándéknak köszönhető, amely meglátja, megtalálja a lehetőségeket és mindent megtesz azért, hogy ezeket hasznosítsa.

  A fejlődés nem csak növekedés, gyarapodás, de a jövőre optimizmussal tekintő életszemlélet is.  A fejlődés annyival hatványozottabban több a lehetőségeknél, mint, amennyi munkát,  törődést, szándékot, olykor fáradozást, de kreativítást is hozzárendel az ember a maga munkájával. Ezért fémjelzi a Körzeti Megbízotti Központ átadása Sopronkövesd mai fejlődését.

A másik fogalom, ami az ünnep kapcsán meghatározó:  az összefogás - hangsúlyozta Firtl Mátyás.  Mert a közjó kiteljesítését megcélzó tevékenység nem önmagában létezik, hanem a közösség egészére kiterjed, ezért igazán sikeres az összefogásban lehet.  Összefogás az önkormányzat és az otthonteremtők között, a település és a katasztrófavédelem között, aztán a rendőrség összefogása a településsel, a kiváló kapcsolat és együttműködés a TÁEG Zrt.-vel:  mind benne vannak a mai eredményben.

 

IMG_8134ccccc.jpg

Az eredmény pedig több mint új lakópark, több, mint az új házak, új környezettel, új rendőrőrssel, mert az eredmény a település jövője maga. A jövő: a lehetőség otthonteremtésre, a közjó mindennapokban való működtetése a szép környezettel, minőségi szolgáltatásokkal, intézményi háttérrel és a mindennapok megerősített biztonságával.

 

IMG_8135cccccc.jpg

Manapság Magyarország Kormánya minden erejével az otthonteremtés, a családalapítás pártján áll, oly módon, mint ahogyan Magyarország egyetlen kormánya sem tette meg ezt, a közösségek megerősítésének céljával.  A családtámogatást, otthonteremtést célzó kormányzati intézkedések hatékonysága erősítésére is szükség van az olyan tettrekész településekre, akik ebben együttgondolkodásában partnerek bízik, mint, amilyen a mai fejlődő Sopronkövesd is. Az együttműködés, az összefogás ebben az értelemben is fontos és meghozza eredményét, a közösség javára, és a közösség minden egyes tagja számára is.

 

IMG_8142ccccccc.jpg

 

IMG_8144ccccc.jpg

Beszédének befejezéseképpen Firtl Mátyás elmondta: a napokban alkalma volt az országos rendőrfőkapitánnyal és a megyei rendőrkapitánnyal beszélgetni, aminek alkalmával büszkén számolhatott be a soproni és Sopron környéki rendőrségi munkáról és eredményekről, ami jó érzés, és, aminek bizonyítéka a mai ünnepség is.

IMG_8156ccccc.jpg

 

Az országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként külön is hangsúlyozta a közbiztonság erősítésének fontosságát, különösképpen a fokozódó migránshelyzetre és a határ közelségére, egyben köszönetet mondva mindazoknak, akik a térség biztonságáért összefogva teszik a dolgukat, aminek eredményei szemmel láthatóak és az egész térség javát szolgálják.

 

IMG_8158cccccccc.jpg

.

IMG_8170CCCCC.jpg

.

IMG_8176CCCCC.jpg

 

 

Képgaléria Sopronkövesd honlapján

firtl.sopron.hu

 

 

 



2016. április 28. / Régió