
Vas'Villa kerékpártúra - immár huszonötödször
5. alkalommal rendezték meg a Vas’ Villa Kerékpártúrát Sopron-Balf-Sopron útvonalon. Idén is családi programnak szánták a szervezők a túrát.
Mint mindig, idén is remek hétvégi családi programnak ígérkezett a Vas'Villa bringatúra. A sportos közösségi szabadidős eseményen idén közel 1500-an vettek részt. Amint azt Borosay György szervező elmondta: egymás mögött kerekezhetett az ötéves, a nyugdíjas és a profi egyaránt.
Steiger Ákos fotói
Ez a bringatúra soha nem verseny, bár a táv leküzdése igazi sportteljesítmény – hangsúlyozzta az ötletgazda. A családok részvétele, a biciklizés népszerűsítése a fontos, és persze a biztonság.
Idén is érvényt szereztek annak a régi szokásnak a Vas-Villa’-kerékpártúrán, hogy a támogató bringás barátok felajánlásainak köszönhetően annyi biciklit sorsolnak ki a résztvevők között, ahányadik az alkalom – idén tehát huszonöt kerékpárt lehetett elnyerni.
A visszaérkezéskor a résztvevőket dr. Simon István alpolgármester köszöntötte a népszerű tombolasorsolást megelőzően, amelyen – többek között – nagyon sok kerékpár gazdára talált.
Sopron város vezetői – dr. Fodor Tamás , polgármester, dr. Simon István alpolgármester – , maguk is ajánlottak fel bringát a kerékpártúra résztvevőinek.
– A jubileum alkalmat adott az összegzésre is. Eddig közel háromszázötven kerékpárt sorsolhattak ki a szervezők a támogatók jóvoltából, és mintegy kétmillió forintot adományoztak a Soproni Gyógyközpont gyermekosztályának a résztvevők nevezési díjából.
A legidősebb bringázók különdíjat kaptak, mint ahogyan a legfiatalabb résztvevő is, aki végigtekerte a távot.
Szepesi Csenge világbajnos közreműködött a tombolasorsolásban is