Nyomtatás

2020 közmeghallgatás közlemény

KÖZLEMÉNY

 

A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel 2020. november 4. napjától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Fentiekre tekintettel ezúton tájékoztatom a helyi lakosságot és a helyben érdekelt szervezetek képviselőit, hogy a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat testületének összehívására, az állampolgárok KÖZMEGHALLGATÁSON való személyes megjelenésére nincs lehetőség, azonban a veszélyhelyzet fennállása alatt is élhetnek az írásbeli kérdésfeltevés és javaslattétel jogával.

 

Kérem, hogy kérdéseiket, javaslataikat „KÖZMEGHALLGATÁS” megjelöléssel

 

2020. december 19. napjáig

 

elektronikus úton a dsv.oedenburg@freemail.hu e-mail címre, vagy levélben a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat postacímére (9400 Sopron, Várkerület 7.) szíveskedjenek eljuttatni.

 

A feltett kérdésekre, javaslatokra a közmeghallgatás lezárultát követően legkésőbb tizenöt napon belül írásban válaszolunk. A beérkezett megkeresésekről és az azokra adott válaszokról összefoglalót teszünk közzé a város honlapján.

 

Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!

 

 

Krisch Aladár Róbertné s.k.

elnök

 



2020. december 4. / Közmeghallgatások