
Átadták a Petőfi téri mélygarázst - szeptember 30-ig ingyenes a használata
- Győzött az igazság és a tisztesség, Sopron visszakapta jogos tulajdonát, a mélygarázst – jelentette ki dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) a soproni Petőfi téri mélygarázs mai átadása alkalmából.
Az ünnepélyes átadáson jelen voltak Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek, a város jegyzője, a Fidesz-KDNP frakció önkormányzati képviselői, a munkálatokban részt vevők együtt a sajtó képviselőivel és azokkal az érdeklődőkkel, akik elsőként vehették birtokukba a mélygarázst.
Dr. Fodor Tamás egyben megköszönte mindenkinek a munkáját, aki résztvett a mélygarázs elkészültében, és minden, olyan soproni támogatását, aki a siker érdekében az önkormányzat mellett állott, abban a folyamatban, amelynek végeredményeképpen győzött a soproniak érdeke, és a mélygarázs a városé, azaz a soproniaké lett.

Dr. Fodor Tamás emlékeztetett arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság januárban a létesítmény tulajdonjogát a városnak ítélte meg.
- Győzött az igazság és a tisztesség, mert a városnak nem kell – az eredeti előnytelen szerződés szerinti – többszörösét kifizetni a mélygarázsért – fejtette ki a polgármester, aki kifejtettet: a létesítmény bekerülési költsége mintegy egymilliárd forint volt. Miután a Legfelsőbb Bíróság az előző önkormányzat által kötött szerződést megsemmisítette, így a városnak nem kell a 25 évre szóló visszabérlés 4 milliárdos összegét is kifizetni, hogy saját vagyonát használhassa. Az átadáson kiderült, a városnak további 80 millió forintot kellett a létesítményre költenie, hogy a garázs megnyílhasson a forgalom előtt, és még most is vannak olyan elemek, amelyek a gyenge kivitelezés miatt javításra szorulnak, de ezek a munkálatok a nyitvatartás mellett is elvégezhetők.

Sopron polgármestere megköszönte a soproniak türelmét, amelyet tanúsítottak a mai átadásig eltelt időszakban. Az időközben elvégzett elengedhetetlenül szükséges munkálatok eredményeképpen mára vált biztonságosan használhatóvá a mélygarázs, amelyet az autósok szeptember 30-ig ingyenesen használhatnak.


BTÉ