Rongyosok szobra

Sopronban minden évben megünneplik az 1921-es soproni népszavazás évfordulóját, de senki nem emlékezik meg arról, hogy ezt a lehetőséget nem a politikusok csikarták ki, hanem párszáz fős önkéntes harcos az úgynevezett "rongyosok" serege. Ők akadályozták meg, hogy az osztrák reguláris hadsereg birtokba vegye a trianoni békeszerződésben megkapott területeket. Sőt egész Burgenlandot elfoglalták és kikiáltották a Lajta-Bánságot.

Erről igen kevés szó esik ma is, de 1990-ig meg sem említették. Nyilvánvalóan. politikai okai voltak ennek, hiszen vezetőik (Prónay és Héjjas) később részt vettek például az orgonányi vérengzésben és egyéb akciókban, melynek következményeképpen szalonképtelenné váltak. A soproni egyetemisták - akiknek elődei szintén részt vettek a harcokban - azonban mindig is megemlékeztek ezekről az eseményekről. Magánkezdeményezés alapján régi hallgatók, mai érdészek, elkészíttették a "rongyosok szobrát", amelyet a hét végén avattak fel. A szobor Kovács György szobrászművész alkotása. Az akciót támogatta a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Rt., a Szombathelyi Erdőgazdaság, a Kisalföldi Erdőgardaság, az Erdészeti Alap és a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
A szobrot a Károly kilátó parkolójától ötven méterre állították fel. Az avatáskor ifj. Sarkady Sándor történész mondott beszédet. "Ma azokra a bátor férfiakra emlékezünk, akik elsőként fogtak fegyvert hazánk területi integritásának védelmében. Még 1919. augusztusában alakult meg a Rongyos gárda kisszámú, de harcedzett serege. Frontot járt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, a székely hadosztály maradványaiból" - mondta többek között beszédében ifi. Sarkady Sándor, külön kitérve az erdő- és bányamémökhallgatók csatlakozására, s megállapította: a Rongyosok seregének, s ágfalvi csatájuknak köszönhető, hogy Sopron magyar maradt, hiszen ez az ütközet vezetett el a velencei tárgyalásokhoz.




ifj. Sarkady Sándor történész beszéde a szobor avatásakor.

Tisztelt ünneplő közönség!

Itt, a megmaradt nyugati végeken, a soproni Károly magaslat lábánál gyűltünk össze, hogy egy új szobor leleplezésével tisztelegjünk mindazok előtt, akik 80 évvel ezelőtt a legdrágábbat, életüket áldozták azért, hogy Sopron és környéke magyar maradhasson.

A Saint German-i és Trianoni békediktátum, osztrák követelésre, még Nyugat-Magyarországot is elszakította Szent István koronájától. Veszni látszott Sopron városa, a Széchenyi hamvait őrző Nagycenk és a szűkebb környék.
Magyarorszáj megalázva, az országvesztés kábulatában, aléltan várta sorsát. Azonban csoda történt...
Ma - ezen a helyen - azokra a bátor férfiakra emlékezünk, akik elsőként fogtak fegyvert hazánk területi integritásának védelmében. Még 1919 augusztusában alakult meg a Rongyos gárda kisszámú, de harcedzett serege. Frontot járt tisztekből és katonákból, szegény napszámosokból, a székely hadosztály maradványaiból. Vezetőjük Héjjas Iván képviselö,I világháborús repülő főhadnagy volt, az a férfiú, akit évtizedeken át csak mocskoltak ebben a hazában.
Mihelyt hírét vette, hogy veszélyben a haza, azonnal cselekedett. Uttalan utakon nagy titokban vezette el kicsiny, de ütőképes csapatát Sopron alá, a város megmentésére. A legkevésbé ismert tény, hogy 1921. aug. 28-án Ágfalva térségében az ő 120 embere, az Alföld magyarjai, (főként a kecskeméti tanyavilág szegényei markolták meg acélos szívvel és harcedzett karral a fegyvert, s ők lőttek rá elsőnek a bevonuló osztrák csendőrökre.
Alvezéreik Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor voltak. A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László is kecskeméti gazdalegény volt.
Sopron időlegesen megmenekült a tervezett átadástól. Az első Álfalvi csatával pedig kezdetét vette a másfél hónapig tartó Nyulat-magyarországi felkelés. Néhány nap elteltével a fegyveres ellenállók között már ott találjuk a Selmecbányáról ide menekült erdő-és bányamérnök hallatókat is. Felkelő haditanácsuk kimondta, ha kell, életük árán is megvédik Nyugat-Magyarországot. Vezetőjük Székely Elemér főiskolai karhatalmi parancsnok volt.
És másodszor is eljött a csoda. 1921. szeptember 8-án, az Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csendőreitől kapott fegyverekkel a magyar irreguláris erők végleg megállították a Sopronra törő osztrák csendőrséget.
Ágfalva ettől a naptól vált világeseménnyé, mert ez az ütközet vezetett a Velencei tárgyalásokhoz, majd a későbbi soproni népszavazáshoz.
Machatsek Gyula, Szechányi Elemér és Pehm Ferenc hősi halált haltak az összecsapásban. Ők vérükkel szavaztak arra, hogy ez a város később büszkén viselhesse kitüntető címét: Civitas Eidelissima. Az egész ország megmozdult. A felkelést a legnagyobb titokban a magyar kormány is támogatta; Bethlen miniszterelnök és kabinetje, valamint vitéz Jákfai Gömbös Gyula és báró Prónay Pál. A társadalmi szervezetek: az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Magyar Országos Véderő Egyesület, a védő Ligák szövetsége toborozta a felkelőket. Országgyűlési képviselők, főispánok, szolgabírák, egyszerű hivatalnokok, vasutasok vették ki részüket Sopron és környéke megmentéséből.
A magyar ifjúság I 921 őszén hazaszeretetből és áldozatkészségből - nem először a magyar történelem során - jelesre vizsgázott. A Fertő parti Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdöttek az 1000 éves határokért. Az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt a Lajtánál és a Pinka völgyében. Héjjas Iván rongyosai, Budaházy Miklós, Taby Árpád, Prónay Pál bán felkelői. Egymás mellett rohamoztak szegények és úrifiúk, tiszti különítményesek és veterán frontharcosok, pesti műegyetemisták és soproni főiskolások. A mosonmagyaróvári gazdászok pedig kimondták: az 1921/22-es tanévet Hamvasdon harcolva nyitják meg !
Az MTI jelentette1921. szeptember 23-án: "Szeptember 22-én Nezsider térségében szabadcsapatok felderítői osztrák járőrökkel vették fel a tűzharcot... "
A kisebb gimnazistákat - a sárvári, a szombathelyi, és győri diákokat - már úgy kellett leszedni a vasúti kocsikról. Ők is mindannyian harcolni akartak a hazáért. Az elesett felkelők nevét később márványba vésték. Többek sírján vagy halála helyén emlékobeliszk magasodik, másoknak fakereszt sem jutott. Nevük és cselekedetük feledésbe merült, vagy alig ismert már az utókor előtt. Ám voltak hál'Istennek minden időben emlékébresztők, akik felrázták az ország lelkiismeretét: Gondoljunk Missúray-Krúg Lajos elévülhetetlen munkásságára, vagy a közelmúltban elhunyt, kiváló felvidéki történészre, dr. Fogarassy Lászlóra. Ő 30-évig kutatta e másfél hónap eseményeit, és publikálta történéseit.
Csendes főhajtással, az emlékezés koszorúival gondoljunk mindazokra, akik elestek Nyugat- Magyarország védelmében ! Hadd hangozék itt el a hősi halottak teljes névsora!
1931. augusztus 28., Ágfalva: Baracsi László; Pinkafő: Szabó József szakaszvezető, Papp tizedes. (mindhárman Kecskemétről). Burgóhegy: Schimdt vendéglős Magashegyről.
Augusztus 29., Hohenbrugg: Gubicza Ákos főiskolás.
Szeptember 2., Lantosfalva: Roskovits főhadnagy.
Szeptember 4., Salamonfalva: Kalocsay Imre hadnagy, magyaróvári főiskolás, Ceglédről.
Szeptember 5., Gyanafalva: Párvy Kornél László Komárom megyei főszolgabíró. Kirchslag: Ismeretlen felkelő, Hanus Ferenc Károly műegyetemi hallgató, Nemetz Ferenc szegedi tanító, Achmed nevű bosnyák, Tóth Mihály tizedes, Válik László és Németh István, utóbbi három Kecskemétről.
Szeptember 8., Ágfalva: Machatsek Gyula, Szechányi Elemér soproni főiskolások, Pehm Ferenc Ostenburj csendőrszakaszvezető.
Szeptember 24., Császárkőbánya: két névtelen felkelő.
Szeptember 27., Császárkőbánya: Váló Mihály kecskeméti felkelő.
Szeptember 29., Lajtafalu: Ehn István Rózsahelyről.
Október 5., Szárazvám: Vámossy Tibor és Losonczy Antal műegyetemi hallatók Budapestről.
November l., Magyaróvár: Makó István Zimonyi felkelő (Pándorfalun szerzett betegségében)

Tisztelt emlékezők !
Lendvay István (felkelő) versének örökérvényű soraival búcsúzom:

Merre vágunk ? Csillag se mondja.
Csak hajunk lobod s ruhánk rongya.
Bordánk alól a szívünk lángol
s az örök vágy bennünk ficánkol:
legyen már egyszer Magyarország,
jók vigyék már egyszer a sorsát,
legyen már egyszer szép megállás
boldog nappal és nyugodt hálás.
Unokák ha sírunkat futják:
ne is köszönjék, ne is tudják,
hogy Isten volt a generális
s ha verte börtön is halál is:
ő utána vérbe, sárba
ment a gárda.

A Felkelő-emlékművet - Kovács György szobrászművész gyönyörű alkotását - ezennel átadom Sopron Megyei jogú város Önkonnányzatának és a város hazaszerető polgárainak.