ÜNNEPI BESZÉD 1989. MÁRCIUS 15-ÉN, DÉLUTÁN

Barátaim! Honfitársaim!

Megtisztult szívvel, szemünkben a remény fényével állunk itt, Petõfi Sándor emléktáblája elõtt. Az elmúlt 141 évben olyan történelmet élt nemzetünk, amelyben a ritkán adódó, felhõtlen idõszakok kivételével Petõfi - a forradalmár, a költõ és a politikus - szinte állandóan aktuális jelképként lakozott a nép szívében. Tömegek idézték sorait és szellemét a jogfosztottság, a kényszerû némaság éveiben - s tömegek harsogták azokat a kivételes, ünnepi pillanatokban, amikor 1918-ban és 1956-ban - ritka adományaként a gondviselésnek - sorsunk kormánykereke, ha csak pillanatokra is, de saját kezünkbe került. Most 1989-ben erre a fordulatra megint van esély és van remény. Nekünk, szabad demokratáknak az a feladatunk, hogy ennek a csöndes forradalomnak az élére álljunk, és most, 1989-ben kiküzdjük '48 és '56 meg nem valósult követeléseit; a sajtószabadságot, az állampolgári jogegyenlõséget, a nép beleegyezésén nyugvó jogrendet, a választott parlamentnek felelõs kormányt, nemzeti függetlenségünket , röviden: a szabadságot. A nemzet higgadt és erõs politikai akarata megteremtheti a szabadság intézményeit. Ehhez jogokra, emberi szabadságjogokra van szükség.
"Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot..."
kiáltotta Petõfi 1847-ben. Ez a követelés ma is idõszerû, sõt: mi lehet ennél idõszerûbb?! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy ne olyan látszat-szabadságban éljen, ahol önmagukat kinevezõ kormányok, a nép bizalmát elvesztett vezetõk az egypárt-diktatúra legtorzabb kinövéseinek lenyesegetésével akarják tegnapi zsarnokságukat mai reformerségre cserélni! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy a jelenlegi válságból békés átmenettel, szabad választásokkal lábaljon ki! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy a tulajdonviszonyok radikális megváltoztatásával saját megtermelt javai fölött bölcsen és szabadon rendelkezhessék! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy elveinek, nézeteinek megfelelõ politikai szervezetekbe, pártokba tömörülhessen, és jogot arra, hogy érdekeit szabad szakszervezetek által védje meg! Jogot a népnek! Jogot, hogy a szabad, cenzúrázatlan sajtó, a nem manipulált tömegkommunikáció útján szerezzen információkat, jogot arra, hogy ezekben a médiákban saját hangját hallassa! Jogot a népnek! Jogot, hogy legalább reménye lehessen az infláció, az elszegényedés megállítására holnap, és a jólétre holnapután! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy történelmét ne önjelölt, fogadatlan prókátorok hazugságai, hivatásos demagógok nyilatkozatai, jóváhagyott történelemhamisítások próbálják elferdíteni, jogot, hogy mártírjairól méltóképp megemlékezhessék! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy törvényesen, szabadon választott képviselõi által, vagy akár népszavazáson dönthessen arról, minek kíván GÁT-at emelni! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy magyarságunkat büszkén vállalhassuk, jogot, hogy magyar testvéreinkkel - éljenek bár a világ távoli részein - szoros szellemi és lelki kapcsolatot tarthassunk! Jogot az erdélyi magyarságnak!!! Emberi szabadságjogokat mindenkinek Romániában!!! Védjük meg romániai magyar testvéreinket!!! Jogot a népnek! Jogot arra, hogy független, demokratikus, szabad jogállamban éljünk! Emeljük föl szívünket! Egyenesítsük ki gerincünket! Merjünk! Követeljünk! De ne feledjük: célkitûzéseinket csak békés eszközökkel érhetjük el. Nem lehet célunk és eszközünk az erõszak. Nincs fölösleges vérünk. Változásokat akarunk és követelünk, az erõszakmentes átmenet eszközeivel. Jogokat követelünk. Ezek megvalósításához van egy gyönyörû hazánk, van felelõsségteljes, az alattvalói sorból kinõtt népünk, vannak demokratikus hagyományaink és eszméink. Ezeket a demokrata eszméket demonstráljuk ma az utcán, és ezeket kívánjuk megvalósítani hétköznapjainkban: holnap, holnapután, azután. Ennek eléréséhez jogokra, emberi, polgári szabadságjogokra, azok szabad gyakorlására van szükségünk.
"Még kér a nép, most adjatok neki!"
Demokráciát! Jogállamot! Éljen a szabad, független, demokratikus Magyarország! Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

(Elhangzott 1989. március 15-én 14.00-kor, a soproni Rákóczi F. u. 9. sz. alatti Petõfi-emléktábla elõtt, a független soproni szervezetek - Fidesz, Független Kisgazdapárt, MDF, SZDSZ, TIB - közös, forradalmi emlékmenetének elsõ állomásán, többszáz résztvevõ elõtt. A beszédet írta, és az SZDSZ képviseletében elmondta: Szentkirályi Zsolt.)


PiknikForradalmi emlékmenet

Copyright © 1997., ISE, Sopron
Sopron Home