|

1921: 'Magyarok maradtunk!' - 2. Egy birodalom vége. Kell-e Európának Ausztria-Magyarország?

2. Egy birodalom vége. Kell-e Európának Ausztria-Magyarország?

A világháború és a béke átalakította a kontinens belső hatalmi szerkezetét is. Három tradicionális korábbi nagyhatalom – eltérő okokból, és eltérő időre – kiesett a nemzetközi életből. Az összeomlás szélére került a cári Oroszország utóda, Szovjet–Orosozország, és látványosan meggyengült a vesztes Németország. A birodalmak közül a legnagyobb csapást mégis Ausztria–Magyarország szenvedte el, mivel a Habsburgok több évszázados állama 1918 végén örökre megszűnt létezni. A „Monarchia” a XIX. századi hatalmi egyensúly egyik leggyengébb, mégis fontos láncszeme volt, amely 1918. őszén a felbomlás küszöbére került. Amennyiben nincs a „Nagy Háború”, a történelem valószínűleg még tartogatott volna néhány évtizedet a birodalomnak – ha nem is annak régi formájában.

Ostenburg zászlóalja díszszemlére sorakozik a Széchenyi téren. (1921. augusztus 28.)

A később győztes antant hatalmak hadicéljai között eredetileg nem szerepelt az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolása. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, mely szerint a dualista államnak helye és szerepe van az európai hatalmak egyensúlyteremtő közösségében. Emiatt a háború első hónapjaiban az államon belüli nemzetiségi törekvések nem kaptak kellő megerősítést Nyugatról. 1917-1918-tól azonban fokozatosan hódítottak teret azok a nézetek, melyek az osztrák–magyar állam elemeire bontását látták célravezetőbbnek, ám egyelőre ugyanígy forgalomban voltak a „Monarchia” népeinek önrendelkezésére alapuló, korszerűsített államszerkezet létrehozásáról szóló koncepciók is.

Az elszakítás ellen tüntető magyar ruhás lányok és asszonyok menete a Várkerületen (1921. augusztus 29.)

Woodrow Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án kiadott híres békepontjai is a nemzetiségi autonómia megteremtését, és Ausztria–Magyarország föderatív átszervezését irányozták elő. Az elnöktől eltérő álláspontot alakított azonban ki a külügyminisztérium, élén Robert Lansing külügyminiszterrel. Ő meg volt győződve arról, hogy Európában a német hatalmi fölény megelőzése érdekében szükség van az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolására. Ehhez a Lansing-féle koncepcióhoz idővel felzárkózott Nagy–Britannia és Franciaország is. A nagyhatalmi felfogás megváltozása ösztönözte a „Monarchia” népeinek nemzeti törekvéseit, melyek fókuszában már nem a birodalmon belüli függetlenség megteremtése, hanem az elszakadás gondolata állt.

A Mária-oszlophoz érő tüntetők (1921. augusztus 29.)

I. Károly császár 1918. október 16-án kiadott – szövetségi állammá való átalakulásról szóló – manifesztuma ezért már nem menthette meg a sok évszázados múltra visszatekintő birodalmat a végső pusztulástól. A nyugati győztesek ráadásul úgy gondolták, hogy a gyenge Habsburg állam helyén életképesebbnek tartott, kisebb, de erősebb ütköző (nemzet)államok láncolatából álló, ún. „egészségügy övezettel” (cordonne sanitaire) szigetelik el magukat a keletről jövő bolsevik-szovjet veszélytől.

A város apraja-nagyja gyülekezik a Széchenyi téren (1921. szeptember 4.)

Az Ausztria–Magyarország helyén létrejött öt utódállamról (melyből három ráadásul a létét, vagy nagyságát köszönhette az antant, elsősorban Franciaország politikájának) joggal gondolhatták, hogy egy esetleges újabb német felemelkedés gátját is képezhetik, mivel Belgrád, Prága és Bukarest biztosan nem Berlin oltalmát fogja keresni egy jövőbeni konfliktus alkalmával. Az Oszták–Magyar Monarchiára kimondták a halálos ítéletet. Az utódállamoknak pedig osztozkodniuk kellett. Vagyonon, területen.

Dr. Tóth Imre

Fotók: Sopron a népszavazás idején 1921-1922; Schäffer Ármin udvari fényképész fotográfiái; Edutech Kiadó Sopron, 2001

Forrás: Helyi Téma

***

Az előző rész:

1921: ,Magyarok maradtunk!' - 1. Az elveszített béke. Elvek és érdekek Párizs környékén