datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Az örvendezés adventi vasárnapja

A várakozás aranymetszéspontjában van az örvendezés vasárnapja – mondta Horváth Imre városplébános advent harmadik vasárnapján a soproni Fő téren.



A város adventi koszorúján Horváth Imre városplébános gyújtotta meg a harmadik gyertyát.

P1230934c.jpg

Az eseményre összesereglett nagyszámú érdeklődő közönség előtt a Fidelissima Vegyeskar teremtett szívet-lelket emelő adventi hangulatot.

 

P1230923c.jpg

 Szent Pál apostolnak a Filippibeliekhez írott levelét idézte Horváth Imre városplébános: „Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek! Az Úr közel van. (Fil.4,4-5)”.

-A Megváltó elhozza az Atya szeretetét, hogy a világ megismerhesse Isten jóságát és szeretét.

 

P1230925c.jpg

Erre várakozni csak örömmel lehet, mint ahogyan Mária és József is tette, akik megtapasztalták Isten szerető jelenlétét.

A mai világnak, a mai embereknek szüksége van az örömhírre. Jézus örömhírt hozott a világba. Az örömhír az hogy: Isten szeret.

P1230931c.jpg

Jézus arra is kér, hogy mi, magunk is legyünk örömhírvivők.

A várakozás időszaka arra is jó alkalom, hogy  újra felfedezzük Jézus arcát egymásban. Örüljünk egymásnak, mert Isten örömét leli bennünk – hangzottak az ünnepi gondolatok, amelyek után Wass Albert egyik ismert karácsonyi verse is elhangzott.

P1230935c.jpg

BTÉ

 

 

2012. december 16. / Kultúra