datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás
 

Nagy Jereváni Őszi Mulatság

Nagy Jereváni Őszi Mulatságot szervezett a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzata, amely ,,Óriási Mulatság" lett.

2011. szeptember 17.  /  Kultúra


Dübörög a civil élet Sopronban

A tanórán kívüli, szabadidős tevékenységek szervezésére közel 120 milliós támogatást nyert el három soproni pályázó.

2011. szeptember 14.  /  Kultúra


Az ifjúság érdekében, a civileknek helyet adva működik a GYIK

A ház programjainak középontjában továbbra is az ifjúság, a gyermekek számára nyújtott programok állnak - hangzott el a GYIK jövőjéről tartott sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek a működtetésben résztvevők és azok a szervezetek, egyesületek, alapítványok, akik a pályázat elkészítésében is partnerek voltak már, és akik hamarosan elkezdik működésüket a ház falain belül.



A Faipari Mérnöki Kar megnyitóját tartották

A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulájában tartotta a Faipari Mérnöki Kar tanévnyitó ünnepségét, amelyen Sopron városa nevében dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a diákokat és tanári kart, akiknek sikeres új tanévet kívánt.

2011. szeptember 12.  /  Kultúra


Látványkoncert triumvirátus módon

Rákász Gergely látványkoncertje az evangélikus templomban

2011. szeptember 12.  /  Kultúra


Bánfalva két napig a világ közepe volt

A bánfalvi ünnepek azt is mutatják, hogy az itt élők tudják, hogy mit jelent a hely szeretete, a helyhez való ragaszkodás: ez egymásra való figyelést, egymás tiszteletét, összefogást jelent; azt, hogy tudnak közösen dolgozni és tudnak közösen ünnepelni - mondta köszöntőjében Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője.

2011. szeptember 11.  /  Kultúra


Bánfalvi búcsú: A táj szépségének dicsérete

A Hagyományőrző Bánfalvi Búcsú első napján a Hajnal téri sátorban kiállításmegnyitó várta az érdeklődőket.

2011. szeptember 10.  /  Kultúra


Megújult a Lackner Kristóf utca és a Mikoviny utca hiányzó szakasza

A jelentős forgalmú utak fejlesztése javítja a soproniak közérzetét, növeli a város turisztikai vonzerejét, és egyben befektetés-ösztönző erőt is jelent.

2011. szeptember 9.  /  Eredményeink


Hagyományőrző búcsú Bánfalván

2011. szeptember 10-én és 11-én tartják a Hagyományőrző Bánfalvi Búcsút sok, színes, közösségi programmal.

2011. szeptember 8.  /  Kultúra


Környezetszépítés – díjazták a legjobbakat

Képgalériával

A soproni városházán ma tartották a helyi környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét. A nemes megmérettetésre jelentkezők a kultúrált lakókörnyezet szépségét, rendezettségét, ápoltságát fontosnak tartó soproniak, akik három kategóriában nevezhettek a versenyre.

2011. szeptember 8.  /  Kultúra


90 évvel ezelőtt volt a második ágfalvi csata

Képgalériával

Sopron városvezetése a második ágfalvi csata 90. évfordulóján tisztelettel adózott Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató emlékének.

2011. szeptember 8.  /  Kultúra


Asztalitenisz oktatás indul - az edzett fiatalokért

A Deák téri Általános Iskolában beinduló asztalitenisz suli a gyerekek szempontjából újabb alternatívát jelent a szabadidő aktív eltöltésében, mindennapi testedzésnek alkalma, ugyanakkor az asztalitenisz az egészséges versenyszellemet és a kitartást is fejleszti – mondta az iskola igazgatója abból az alkalomból, hogy idéntől együttműködésben a Turris Sport Egyesülettel asztalitenisz suli indul az iskolában.


1 « 13 « 25 « 37

Előző      Következő