|

Répcevis

Répcevis közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett, az Alpokalja találkozásánál, Kőszeg közelében fekszik. A település Káptalanvis és Nemesvis egyesítésével alakult ki. (Az egyesítésről szóló határozat 1927-ben született, a végrehajtás 1930-ban történt meg). Egyutcás falu. Területe 6,09km2, lakóinak száma 392 fő. A Vis név alapján a település már a honfoglalás előtt létezett. (A „Vis” szó szláv eredetű, magyarul „felső”-t jelent.) Vis első említése 1225-ben történt, 1370-ben az oklevélben Káptalanvis és Nemesvis már külön szerepelt. Nemesvis nemesi családok birtokában volt, Káptalanvis földesura az egész úrbéri korszakon keresztül a győri káptalan.

1648 a püspöki látogatás éve, ekkor jegyzőkönyvben említik a templomot. 1722-ben újjáépítik, majd 1776-ban átalakítják a templomot. 1767-ben hegytörvényt adnak ki a káptalanvisi szőlőkre, amelyet 1879-ben újabb hegytörvény követ. Itt a szőlősben az időjárás védőszentjeinek, Szent János és Pál ókeresztény vértanúknak szobra áll, a szőlősgazdák különösen jégverés ellen kérték közbenjárásukat. 1738 körül a szűkös telki állomány kiterjesztésére megindult némi erdőirtás. 1848-ban a község a szabadságharc egyik csatájának színhelye volt. A magyarok elől menekülő horvátok – akik a környéket fosztogatták, házaikat felgyújtották –, a határban táboroztak. A magyar huszárok és tüzérek rajtuk ütöttek. A 4 órás harcban a horvátok 80–90 katonát veszítettek, majd Kőszeg irányába menekültek. A harcban 2 magyar huszár és 1 honvédtüzér esett el. A honvédtüzér Devich János volt, a község temetőjében nyugszik.

A visi ütközet 50. évfordulóján, 1898. október 11-én emlékművet állított a község. A csatából visszamaradt ágyúgolyók a templom külső falában hirdetik a szabadságharc emlékét. 1860–1870-ben nagy szárazság sújtotta települést, a Répce folyó teljesen kiszáradt. 1879, 1900 viszont a nagy árvizek éve volt. Az I. világháború 28 répcevisi ember életét követelte. Az elemi iskola 1790-ben épült. 1832–34-ben a felhőszakadások következtében nagy tömegű víz tört be az épületbe és elárasztotta a tantermeket, ezért 1935-re felépült az új emeletes iskola két szolgálati lakással, ekkor került az épületre Szent Imre szobra. Ebben az időszakban Daloskör, Levente és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Polgári Lövészegylet és Gazdakör is működött a faluban. A községben 1953-ban új műutat, 1956-ban új hidat, 1964-ben orvosi rendelőt, várótermet és 150 személyes művelődési otthont építettek. 1963 tavaszán bezárták a téglagyárat, pedig korszerűtlensége ellenére is jövedelmezően működöt, és 50–60 környékbeli embernek biztosított munkalehetőséget, továbbá a gyártáshoz nagy mennyiségű és jó minőségű alapanyag állt helyben rendelkezésre.

A település 1950-ig – az önálló községi tanács megalakulásáig – a zsirai körjegyzőséghez tartozott. A település – a nyugati országhatárhoz való közelsége miatt – sokáig el volt zárva a világtól, nem fejlődött, ezért lakosságszáma erősen lecsökkent. Az 1930-ban összeírt 848 lakossal szemben 1990-ben csupán 416 fő volt. Répcevisen a zsirai óvoda tagintézményeként működik az óvoda, mindössze 10 gyermekkel. Általános iskolája nincs a településnek.

Nevezetességek:

• Hallstatti és avar-szláv kori régészeti emlékek ▪ Szent András plébániatemplom (barokk)
• Rózsafüzér királynéja kápolna (XVII. század vége) ▪Nepomuki Szent János kápolna és templom körüli sírkövek
• Szentháromság-oszlop (barokk)
• Szent Antal-szobor (barokk)
• Klasszicista temetőkereszt (nemesvisi köztemető)
• Szent László kápolna

Rendezvények:

• Pakác menti faluszépítő egyesület farsangi bálja